Vissza a bloghoz...

25 éves lehettem...

2015-09-01

25 éves lehettem, mikor megláttam egy álláshirdetést, kereteset, a Népszabadságban, miszerint egy PR-ügynökség junior és senior account manager pozícióra keres embereket. Mivel nem tudtam, hogy az én addig szerzett PR-közeli tudásom a junior vagy a senior pozícióra elég, ezért mindkettőre jelentkeztem egyazon levélben, amelyben az ezzel kapcsolatos kétségeimet is megírtam. Következő lépésként behívtak egy interjúra, amely egy belvárosi étteremben, ebéd közben zajlott. Lényegében beszélgettünk. Nosztalgiával gondolok erre, mert hát azóta nagyon megváltozott a világ… Felvettek és három éven keresztül egy szuper munkahelyen, szuper társaságban dolgoztam. Családi vállalkozás PR-ügynökség volt, jellemzően a PR hőskorára. Ezer szónál többet mond, hogy az akkori kollégák közül – és itt 20 év távlatáról van szó – egyik a legjobb barátnőm lett, egy másikkal öt éve közösen dolgozunk különféle munkákon, míg egy harmadikkal baráti és egyben munkakapcsolatban vagyok. De a többieket is bármikor szívesen látnám. A munka is érdekes volt, egyébként. Megismerhettem, és dolgozhattam egy munkacsoportban Hankiss Elemérrel, Kopátsy Sándorral és Nepp Józseffel. Ugye, hogy ugye? Miközben azt is megtudtam, hogy minden megbeszélésnek az omegája egy körültekintő memo megírása. Továbbá, eljutottam Svájcba, egy nagy csokigyár központjába, ahol olyan isteni gurulós málna volt a svédasztalon, kis fadézsában kínálva, friss tejszínhabbal, amilyet még a Jégbüfé sem tud! Produkciós költségvetés kímélése okán, mintegy munkaköri kötelességből, bekerültem hazánk régvolt lámpagyárának történetét bemutató filmjébe, hogy megelevenítsem Faragó Géza szecessziós plakátjának nőalakját (illusztráció). Hoppá, ez is a PR! :-)

Kapcsolódó képek:
Vissza a bloghoz...